Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2014. Június 08. 11:54, vasárnap | Helyi
Forrás: MTI

Thury György vitézségét idézik meg A Diadal Napján Várpalotán

Thury György vitézségét idézik meg A Diadal Napján Várpalotán

A középkort idéző környezetben a látogatók részesei lehetnek a győzedelmes rohamnak és az azt követő dínomdánomnak is

A város jelképének számító vár névadója, Thury György vitézségét eleveníti fel A Diadal Napja című rendezvénysorozat június 13. és 15. között Várpalotán - közölte az MTI-vel a Thury-vár Nonprofit Kft. turisztikai referense.

Mint Hencz Anett elmondta, szeretnék megmutatni az érdeklődőknek, hogy milyen lehetett Thury György várkapitány dicsőséges diadala, amelyet a várat megtámadó Arszlán pasa török seregei felett aratott 1566-ban. A középkort idéző környezetben a látogatók részesei lehetnek a győzedelmes rohamnak és az azt követő dínomdánomnak is – tette hozzá.

A program első napján a törökök tábort vernek a Thury-vár előtt vízipipasátorral, bazárral, a magyarok pedig a város különböző pontjaiba indulnak toborozni. Thury buzdító beszéde után fáklyás sétára várják a résztvevőket.

Hencz Anett kiemelte: az érdeklődők hallhatják majd a müezzin hívó szavát, részt vehetnek történelmi vetélkedőn és részesei lehetnek a középkort idéző vásári forgatagnak is.

Az eredeti leírások alapján elkészítették Thury György pallosát, amelyet Várpalota alpolgármesterének és a Thury-vár kapitányának adnak át a rendezvényen.

Hencz Anett emlékeztetett arra, hogy A Diadal Napja a Thury György és katonái hősiességét felidéző programsorozat fő eleme. Februárban egy konferencia keretében, március végén, április elején pedig a IV. Thury-portya Orosztonyba című rendezvénnyel emlékeztek arra az 500 hősre, akik Thury Györggyel az élükön tizenhatszoros túlerővel dacolva a kor legjobban felszerelt katonái ellen védték meg a várpalotai várat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Június 30. 10:44, hétfő | Helyi

BEZÁRULT A KÖR

A Veszprém vármegyei rendőrök kezdeményezték két kábítószer-kereskedő és egy fogyasztó letartóztatását.

2025. Június 04. 09:57, szerda | Helyi

KÖZÖS ÜGYÜNK A DROGPREVENCIÓ

Mintegy ezer, többségében középiskolás tanulóhoz jutottak el drogmegelőzési előadással a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében.

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.