Városlista
2020. november 25, szerda - Katalin

A városról

Várpalota a Dunántúlon, Veszprém megye északkeleti szélén terül el. A lakosság számát tekintve a megye negyedik városa. Budapesttől 90 km-re, két megyeszékhely, Székesfehérvár és Veszprém között félúton fekszik, a Bakony lábánál, a Balatontól alig 30 km-re.

A város története

Ókor

A rómaiak jelenlétének bizonyítéka az általuk emelt kőgát – a 8-as számú főút mellett Öskü irányában – és Székesfehérvár irányában, Inota határában a két helyreállított halomsír. A kőemlékek a vár kőtárában tekinthetők meg.

Palota a középkorban

A középkor legjelesebb emléke a város központjában álló, a 14. században épült, majd az évszázadok során többször átépített középkori vár. A török időkben Palota fontos királyi végvár volt, leghíresebb védőjét, Thury Györgyöt Zrínyi Miklós is megemlíti Szigeti veszedelem című művében. A középkorban épült a gótikus stílusú inotai katolikus templom is.

 

Újkor

A 18. században virágzó mezővárossá fejlődött a település. Ezt tanúsítják a városközpont barokk templomai, valamint az alsóvárosi temetőben felújított Zichy-kápolna. A város főteréről nyugatra, a katolikus templom mögött Ybl Miklós tervei alapján felépítették a Zichy-kastélyt, amelyet később klasszicista stílusban átépítettek.

A város a 18. században számottevő kézműiparral rendelkezett. A 18-19. században Palota mezőváros híres volt meszeseiről, mézesbábosairól, vargáiról, tutyikészítőiről.

A 19. század végén a város jelentős fejlődésnek indult. Itt elsősorban a szénbányászatot érdemes megemlíteni, mert az alig néhány ezer fős település mezőgazdaságilag nem volt túl jelentős, az ipari testület pedig továbbra is kis réteget foglalkoztatott. A bányászat Várpalotán 1876-ban kezdődött, legalábbis ez tartják a széntermelés kezdeti dátumának, ellenben a komolyabb kitermelést 1886-ban kezdték meg.

A 20. század első fele

20. század elején a szénbányászat beindulásával jelentős ipari fejlődés kezdődött.

Várpalota lakossága ugyanakkor az 1836-os tetőpont óta folyamatosan csökkent 1920-ig (4964 lakos). A trianoni békeszerződés nagyon káros hatással volt az országra, de Várpalota sorsa több okból is szerencsésen alakult a háborús időszakban és utána:
- mivel az ország elvesztette szénbázisait (Krassó-Szörényi medence, stb.), így a palotai szén felértékelődött,
- az ország szintén elvesztette vegyipari üzemeit, melyek közül többet a térségben építettek fel (Pétfürdő, Balatonfűzfő, Peremarton.)
Szénbányászat

A korai bányászat termelési irányvonalában 1903-ban jelentős változás történt. Zichy Vladimír kezéről Witzleben Henrik kezére került a szénbányászat, aki a porosz császár rokona volt. De ez csupán az akkor uralkodó birtokviszonyok mellett a felsőurasági részt érintette, az alsóurasági rész a Wolf testvérek kezére került. Az alsóuraságot 1908-ban vásárolta meg Witzleben gróf. A gróf új szellemet vitt a palotai szénbányászatba, német bányászokat is hozatott, szakszerűbbé és kifizetődőbbé tette a bányaművelést. Erre többek között bizonyítékok azok a német(es) műszavak, melyek éppen azoknak a bányászoknak a szókincsében találhatóak, akik ezekben az években tanulták ki a mesterségüket. Ezek a szavak később már többnyire kiesnek a fiatalok szókincséből, és magyaros kifejezéseket használnak a következő időkben.

Witzleben alatt megjavult a munkások keresete. Mivel az alsóváros kútjai ebben az időben apadtak el, bevezetteti a Szélhel-forrás vizét a városba. 1904-ben téglagyárat épít és mészégetőt, melyet 1909-ben generátortüzelésre rendez be. 1907-ben megalapítja a Várpalotai Ipartelepek R.T.-ot, de a részvények többsége a kezén marad. A kitermelt szén jobb felhasználása érdekében brikettgyárat létesít 1914-ben. Beruházásai nagy összegeket emésztettek fel, de intézkedései nyomán alakul ki Palotán a modernebb, kapitalista értelemben vett bányászat.

Witzleben 1919-ben eladta részvényeit, a vásárlók a bécsi Deposition Bank, a Magyar Országos Bank, meg a Város és Községfejlesztő RT voltak, melyek létrehozták az Unió Bányászati és Ipari RT-ot, melynek kapóra jött az 1915-ben elkezdődött várpalotai villamosítás, mert az alacsony értékű, 2200 kalóriás lignit egy részét az Erőmű, mint rendszeres fogyasztó lekötötte.

1920 után átmenetileg szénhiány lépett fel az országban, így a palotai szén - történetében először - a kereslet miatt lett értékesíthető a városhatárokon kívül. Ennek egyenes következménye, hogy 1923-ban az Esztergom-Szászvári R.T., majd ennek utóda, a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. is bekapcsolódott a bányaművelésbe. De 1926-ban a világgazdasági válság következtében ismét csökkent a szén iránti kereslet. A bánhidai erőmű is áttért a jobb minőségű szenek alkalmazására, így a palotai szén piaca szinte kizárólagosan lakossági fogyasztásra korlátozódott. Ezen az R.T. vezetői úgy segítettek, hogy megszerezték piacnak a fűzfői gyártelepet, és társvállalatát, a Nitrokémiai Ipartelepeket. Ennek köszönhető, hogy a válságban lévő szénbányászat volumene az 1928-as értékhez képest (49 000 tonna) 1929-re több, mint kétszeresére nőtt (129 000 tonna).

A termelés növekedése azonban nem állt meg, sőt, 1930-ban már 163 060 tonna, majd 1932-ben 251 000 tonna a kitermelt szén mennyisége. Persze ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy 1929-ben működésbe lépett a szénosztályzó, megkezdte termelését a Fleissner-féle ahidráló berendezés, mely a nyers szenet volt hivatott vízteleníteni; a víztartalom kb. 46%-ról 18-20%-ra csökkent, a kalóriaérték pedig 2000-2200-ról 4000-4200-ra nőtt. Így az ahidrált szén már a tüzelőpiacon is versenyképessé vált. A piac szélesítése végett jó néhány dunántúli malom tüzelőberendezését palotai ahidrált szén használatára alkalmas szívó-gázmotorokra cserélték ki.

A város nevezetességei

Várpalotai vár

A város központjában, a minden irányból könnyen megközelíthető Szabadság téren áll a várpalotai vár, más néven Palota vára vagy Thury-vár.

A történészek kutatásai szerint közvetlen elődjének számít a tőle néhány kilométerre lévő, Bakony sűrűjében omladozó Pusztapalota más néven Bátorkő vára, amit még a XIII. század második felében emeltetett a Csák nemzetség. A XV. században vált szükségessé egy könnyebben megközelíthető földesúri birtokközpont létrehozása, amit az Újlaki főnemesi család építtetett, a korszak gyenge közbiztonsága miatt természetesen erős kőfalakkal. A későbbi évtizedekben fokozatosan négy saroktornyos, lakó– és gazdasági épületekkel körbevett belső udvaros nagyúri rezidenciává formálta az Újlaki família, akik egészen 1524-ig, kihalásukig laktak benne. Újlaki Lőrinc herceg özvegye a mohácsi csata utáni belháborúkban rablólovaggá züllött Móré Lászlóhoz ment feleségül, aki Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd közül mindig annak pártjára állt, aki többet ígért neki. Ezért 1533-ban János király hívei török csapatokkal megerősítve ostromban elfoglalták a zsiványtanyát, ahonnét Mórénak sikerült gyermekei és kincsei hátrahagyása mellett elmenekülnie. Később Palota vára is betagozódott a hódító törökök ellen a bécsi haditanács által kialakított végvárrendszerbe, annak egyik fontos bázisát képezve. A tizenöt éves háború idején, 1593-ban azonban Palota tornyaira is felkerült a török zászló, a rommá lőtt erődítményből kivonuló magyarokat az ellenség hitszegő módon lekaszabolta. A 17. században is többször cserélt gazdát a katonai szempontból kevésbé megerődített végvár, melynek utolsó csatái falai előtt, a kuruc szabadságharcban zajlottak le. Mivel akkori földbirtokosa, a Zichy család feltétlen Habsburg-hűnek számított, csak külső védőműveit rombolták le, a lakóépületeket kényelmes barokk ízléssel kialakított kastéllyá alakították át. Ilyen állapotban érte meg vár a 20. századot, amikor a műemlékvédelmi szakemberek munkája nyomán megújultak évszázados kőfalai.

Bátorkő-Pusztapalota várának romjai

Bátorkő vagy Pusztapalota Várpalotától északra, a várostól alig több mint egy óra járásnyira, a Fajdas hegységben egy sziklabércen található meg. A 14. század elején épült ez a vár, a Bakony egyik legszebb pontján, hogy a földesúr a környékbeli birtokait szemmel tudja tartani.

Újlaki Miklós nádor székhelye volt, melyet "kinőtt" , és ezért vált szükségessé a jelenleg a város központjában álló eredetileg egytornyos udvarház átépítése négysaroktornyos várrá. Móra Ferenc, Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula is megemlítik műveikben mint vadászóhelyet. Petőfi Sándor egy Aszódon történt esete versének végére Pusztapalotát írt, melyről még nem tudjuk, hogy erről, vagy a Pest melletti Pusztapalotáról van-e szó. Háromemeletes toronynak, főleg vámszedőhelynek és nem várnak építették, ezt jelzik ma is álló 15 méter magas falmaradványai. Mivel csak egy irányból, délnyugat felől lehetett megközelíteni, valószínűleg ezt felvonóhíddal tették. Ennek nyomait ma már nem láthatjuk, mert azt a szakadékot, amely nyugat felől elválasztotta a szemben levő domboktól, idővel feltöltötték a leomló kőtömegek. Bátorkőként utoljára egy 1590 körüli okirat említi, majd legközelebb az 1720-as, az uraság és a lakosság közötti perben bukkan fel, ekkor már "Pusztapalotaként", lakatlan pusztaként feltüntetve.

Római katolikus templom

A város központjában áll, a Thuri-várral szemben. 1774–1777 között építette Varschafter János székesfehérvári építőmester barokk stílusban. Hajója 4 boltmezőre oszlik, szentélye fél ötszögű. Harangja az 1743-as évszámot viseli.

 

 

 

Zichy-kastély

A vártól nyugatra, a római katolikus templom felett, a Kastélydombon áll. 1724-ben, Palota egyik földesura, gróf Zichy II. Imre Árva megyei főispán felesége, gróf Erdődy Terézia kezdte meg építtetését. A város uralkodó pontját választotta ki a kastély színhelyéül. 1860-ban leégett a kastély, szerencséjére azonban éppen akkor egy művészetpártoló földesúr, Waldstein János – Széchenyi barátja – birtokolta, aki 1865-ben Ybl Miklós tervei szerint újjáépítette. Napjainkban az épület az ország egyetlen Trianon Múzeumának ad otthont.

Nagy Gyula Galéria

Nevét a város festőjéről, Nagy Gyuláról kapta, eredetileg az épületet zsinagógaként használták.

Evangélikus templom

A Thuri György téren, a vár mögött található. 1777/80-ban torony nélkül épült, egy már korábban ott álló templom helyén. A torony 1805-ben, a karzatok 1810-ben, oltárképe 1799-ben készült el.

Református templom

Késő barokk stílusban az egykori Huszárvár falaira épült templom a Jókai utcában. Egyhajós, három szakaszos templom. 1788-ban épült a főbejárata fölött látható felirat szerint.

Zichy-kápolna

A kápolnát a római katolikus temetőben találjuk. Építtetője Talheim Mária gróf Zichy III. János felesége. Építésének ideje 1738.

Jó Szerencsét Művelődési Központ

1952-től 1957-ig épült Károlyi Antal, Ybl-díjas építész tervei alapján, a Rákosi-korszakra jellemző klasszicizáló jegyekkel. Mennyezettáblájának díszei erdélyi népi motívumok alapján készültek.

 

Fodor Sára Tájház

A Tájház ünnepélyes megnyitása az 1986-os Várpalotai Napok rendezvénysorozat része volt. A megnyitó beszédet Dr. Törőcsík Zoltán, a Laczkó Dezső Múzeum akkori igazgatója mondott. A Fodor Sára Tájház egy XIX. század elején terméskőből épült lakóház, amelyet panelházak tövében hagyak meg a városrendezés során. A helyreállított parasztbarokk épületben elsősorban a helyben gyűjtött helytörténeti anyagokat lehet megtekinteni.

Szabó-féle homokbánya

Várpalota egyik kertvárosi részében, a 8-es számú főúttól délre található a Szabó-féle homokbánya. 9 méter magas falának alsó 2 méteres részben tengerből leülepedett sárga homok van. Erre települt 4-6 méternyi vastagságban az ősmaradványokban gazdag, szürke színű folyami homok. A homokréteg fiatal, melyet durva kavicsréteg fed. A maradványok között a kutatások szerint kb. 400 féle különböző puhatestű állatfajt találtak. Az érdekessége a következő: ezek a csiga és kagyló fajok Dél - Franciaországban is ugyanúgy megtalálhatók mint Várpalotán, ami a szakértőket arra engedi következtetni, hogy hajdanán tengeri kapcsolata volt a két területnek.

Inotai római-kori halomsírok

A Kr. u. 2. század első feléből származtatott két, egyenként kb. 25 méter átmérőjű inotai halomsírt K. Palágyi Sylvia tárta fel 1973 és 1975 között. A halmok a korabeli bennszülött arisztokrácia két tagjának, egy idősebb férfinak és egy fiatal fiúnak a sírjait tartalmazták gazdag mellékletanyaggal. További különlegességet jelent a 2. számú halmot körülvevő mészkő körítőfal, amelyhez déli oldalról egy négyszögletes alaprajzú, falfestményekkel díszített, kultikus funkciójú kis helyiség csatlakozott. A jelenleg ismert adatok alapján és más hasonló jelentőségű emlékekkel összehasonlítva az 1988-ban rekonstruált két inotai római-kori halomsír különleges műemléki értéket képvisel: a 2. számú halom helyszínen konzervált körítőfala, az ahhoz csatlakozó helyiség, valamint a halomban feltárt kocsitemetkezés római és kelta tradíciókat egyaránt tükröző együttese az egész római birodalomban ritkaságnak számít.

Inotai templom

Az Inotán található Árpád-kori templomot Szent Márton tiszteletére szentelték fel. A XI. században épült, a török időkre mindösszesen egy szentély maradt belőle. Az 1747-es feljegyzések szerint már két oltára volt. A templom kőből épült, mégis a sok restaurálás, felújítások után is többször beomlott. A Palota mellett álló templom állandóan ki volt téve a törökök pusztításának, akik Székesfehérvártól Palota határáig tanyáztak. A templom szentély-része, illetve annak bordái és falfreskói tekinthetők csak műemléknek.