Hírek
2014. Február 18. 09:54, kedd |
Helyi
Forrás: szalezianum.hu nyomán
Romokban a Tési úti kálvária

A város régi kálváriája Várpalota és Inota között lévő dombon volt, amit a palotai hívek 1874-ben építettek át.
A város kálváriáját még 1782 előtt alapították, ami a Várpalota és Inota között lévő dombon volt, amit a palotai hívek 1874-ben építettek át 200 korona alapítvánnyal. Az akkori kálvária három kőkeresztből állt, középen a megfeszített üdvözítő szobra, jobbról és balról a latrok képeivel. Krisztus keresztje alatt a boldogságos Szűz Mária és Mária Magdolna kőből faragott szobrai álltak.
Az 1914-es felújítás irányítója és mestere Kocsis János székesfehérvári kőműves volt.
A keresztút nagyon távol feküdt a községtől, ezért 1916-ban áthelyezték a Felső-major és a temető által határolt belterületre és teljesen újjáépítették. A három keresztet Simon János állíttatta, míg a stációkat palotai családok adományozásából építették. Alapítólevelét Hornig Károly bíboros-püspök 1916. február 8-án hagyta jóvá. Ez a helyszín sem volt szerencsés választás. Környezete kopár kőbánya volt.
Az egyik korpusz, aminek azóta nyoma veszett
Kerítését a második világháború után a környéken lakók szétszedték és eltüzelték. A harcok során a nagykereszt találatot kapott és elpusztult. Ezt 1946-ban Simon József várpalotai lakos egy új kereszttel pótolta.
A kálváriát a világháború során elszenvedett sérüléseiből 1999-ben újították fel, és bár ismerünk egy 2005-ös felújítási dátumot is, azóta ismét siralmas állapotba került. A gondozatlan kálvária stációinak bronz domborműveit az utóbbi években fémtolvajok tizedelték. Vagyonvédelmi okokból szedték ki a stációkból a megmaradt domborműveket és helyezték el a Nepomuki Szent János Római Katolikus Iskola udvarának támfalábam, a templom szomszédságában.
A kihelyezett domborművek
A kálvária ma romokban hever, a keresztek és korpuszok eltűntek, mindenütt szemét, a stációk düledeznek. Furcsa lenyomata ez modern világunknak. Annak idején Nagyhéten a hívek itt végezték keresztúti ájtatosságaikat, innen indultak el a búcsúsok a zarándokhelyekre, elsősorban Bodajkra és Csatkára, ma azonban csak egy düledező, magára hagyott rom.
Portálunk telefonon érte utol Talabér Márta polgármesterasszonyt, aki, mint mondta, ismerik a problémát, és az önkormányzatban már volt szó a kálváriáról.
Egy kép a múltból
A város azóta körbeölelte a kálvária-dombot, így mindennapos látvánnyá vált az arra közlekedők számára. Mondhatnánk, frekventált hellyé vált. Helyreállítása mindenképpen hasznára válna városunknak. A temető közelsége miatt a városban élők megfelelő környezetben imádkozhatnának halottaik lelki üdvéért, illetve egy újabb turisztikai attrakció is lehetne az évszázados emlékmű.
Bár képi ábrázolás nem maradt ránk az eredeti kálváriáról, bízunk benne, hogy láthatjuk még régi fényében ragyogni.
Nézzék meg képgalériánkat a jelenlegi állapotokról:
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Június 30. 10:44, hétfő | Helyi
BEZÁRULT A KÖR
A Veszprém vármegyei rendőrök kezdeményezték két kábítószer-kereskedő és egy fogyasztó letartóztatását.
2025. Június 04. 09:57, szerda | Helyi
KÖZÖS ÜGYÜNK A DROGPREVENCIÓ
Mintegy ezer, többségében középiskolás tanulóhoz jutottak el drogmegelőzési előadással a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében.
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.