Hírek
2014. Február 26. 08:23, szerda |
Helyi
Forrás: InfoPalota
A kommunizmus áldozataira emlékeztek a Thury-várban

A színvonalas rendezvény Gábris József szavalatával indult, Döbrentei Kornél, Halottak napi vers című alkotását hallhattuk.
"Nekünk csak a hazugság maradt" - kezdte beszédét a rendezvény mottójával Gágó Zsolt, a Palotai Turul Társaság elnöke.
Gágó Zsolt
fotó: InfoPalota
Az elmúlt negyven év legfőbb eszköze a hazugság volt. Elhazudták Istenünket, elhazudták a Szent Korona misztériumát, elhazudták a parasztcsaládok földjeit, szerzetesrendek épületeit, és mindez mély sebet hagyott a nemzetben. - hangsúlyozta.
A hazugság mind a mai napig tart, hiszen a teljes megtisztulás elmaradt a rendszerváltás során is.
Balról jobbra: vitéz Horváth Csaba, Tóth Iván, vitéz Dobszai Zsolt
fotó: InfoPalota
Nemcsak az akkori elítéltek, hanem a mély sebek miatt mi, gyermekek és unokák is áldozatai vagyunk a kommunizmusnak. - emelte ki, majd egy gitáros, énekes szám után bemutatta az este résztvevőit.
Tóth Iván urat, aki az 1945-1956 között elítélt Politikai Elítéltek Közösségének tagja, valamint a Vitézi Rend részéről vitéz Horváth Csaba, országos törzskapitány, illetve vitéz Dobszai Zsolt székkapitány urakat.
Dobszai úr Tóth Iván életrajzát ismertette röviden, majd a volt politikai fogoly, Iván bácsi megható előadása következett, mely élő történelemkönyvként lebegett mindenki előtt a teremben.
Elmondta, a Politikai Elítéltek Közössége (PEK) fő célkitűzése, hogy megismertesse a mai generációkat a kommunista diktatúra szörnyűségeivel, hogy megmutassák örök tanúságul, hogy milyen volt abban az időszakban élni.
Tóth Iván
fotó: InfoPalota
Nyugalmazott történelemtanárként rendkívül hiteles képet festett a korszakról, bemutatta a magyar kommunista diktatúra kialakulását Jaltától egészen 1956-ig, illetve saját meghurcolását.
Megtudhattuk, hogy ő maga egy akkor illegális kereszténydemokrata szervezkedésben vett részt, mely miatt 1953 szeptemberében elhurcolta felesége mellől az ÁVH, majd első fokon 6, másodfokon 8 évet kapott, melyet Márianosztrán kezdett meg szörnyű, embertelen körülmények között.
Vitéz Dobszai Zsolt az előadás után emlékkönyveket adott Gágó Zsoltnak, a Palotai Turul Társaság elnökének, Lukács Péter alelnöknek, Talabér Márta polgármesterasszonynak és Katona Csaba alpolgármesternek.
Vitéz Horváth Csaba díszoklevelet adott át a Palotai Turul Társaságnak az eddigi önzetlen munkájáért, melyet nemzeti hőseink emlékezetének megtartásáért végeztek, végeznek a városban.
A rendezvény végeztével a résztvevők Schmidt Ferenc vezetésével megkoszorúzták a Faller iskola falán lévő emléktáblát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Június 30. 10:44, hétfő | Helyi
BEZÁRULT A KÖR
A Veszprém vármegyei rendőrök kezdeményezték két kábítószer-kereskedő és egy fogyasztó letartóztatását.
2025. Június 04. 09:57, szerda | Helyi
KÖZÖS ÜGYÜNK A DROGPREVENCIÓ
Mintegy ezer, többségében középiskolás tanulóhoz jutottak el drogmegelőzési előadással a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében.
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.