Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2014. Március 15. 07:02, szombat | Helyi
Forrás: InfoPalota

A Bakony címmel nyílt meg Öveges Ernő kiállítása

A Bakony címmel nyílt meg Öveges Ernő kiállítása

A Jó Szerencsét Művelődési Ház emeleti aulájában megtartott megnyitó Sersztnyev Kitti zongorajátékával kezdődött.

Sárváriné Rieder Zsuzsanna a művész méltatásakor elmondta, Öveges úr tősgyökeres várpalotai. Már kisgyerekként rajzolgatott tintaceruzával, majd később Nagy Gyula szakkörébe járt, ahol a mester megengedte, hogy a "hasába lásson". Nagy Gyula tanította a kép megkomponálására, hamar a legtehetségesebb tanítvány lett.

Megházasodása után azonban 40 év kihagyás született, mely időszakban csak fejben alkotott, ugyanakkor mindvégig ott volt a művészet iránti vágy, mely a 2006-os nyugdíjba menetele után ki is bontakozott.

Sárváriné Francis Bacon szavait idézte: "A természet finomsága lépten-nyomon kijátssza az érzékek és az értelem fortélyosságát, úgyhogy bolond időtöltés volna mind a sok szép elmélkedés, emberi okoskodás, vitatkozás, ha nem akadna, aki fölhívja erre a figyelmet."

Öveges Ernő ilyen művész. - mondta, hiszen újra és újra ecsetet ragad, hogy megismertesse velünk a természet csodáit.

Öveges Ernő festőművész
fotó: InfoPalota

"Úgy alkoss, mintha egy zenekar lennél, és a színek a hangszereid" - idézte fel Sárváriné Nagy Gyula szavait., majd kiemelte, a természet színei - melyekkel oly könnyen játszik - és a formák változatossága jellemzi munkáit, ettől tűnnek olyan ismerősnek.

Öveges Ernő portálunknak elmondta, a művészet számára egy belső kényszer, melyet szabadon kell engedni.

Öveges úr egyébként rendkívül termékeny művész. 8 év alatt 140 képet festett. Eddig 23 kiállításon van túl, bemutatták képeit többek között Pécsett, Budapesten, Ajkán, Komáromban és Hévízen.

Pócsik József, a Bartos Sándor Általános Iskola igazgatója a Bakony festőjének titulálta.

A mostani kiállításon is két csendélet kivételével a Bakony tájaival ismerkedhetünk. A március 28-ig látható kiállítást mindenkinek jó szívvel ajánljuk, érdemes megtekinteni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Június 30. 10:44, hétfő | Helyi

BEZÁRULT A KÖR

A Veszprém vármegyei rendőrök kezdeményezték két kábítószer-kereskedő és egy fogyasztó letartóztatását.

2025. Június 04. 09:57, szerda | Helyi

KÖZÖS ÜGYÜNK A DROGPREVENCIÓ

Mintegy ezer, többségében középiskolás tanulóhoz jutottak el drogmegelőzési előadással a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében.

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.